Vágó Zsuzsi hivatalos honlapja
 
 
 
 
 
 
 
Számláló
Indulás: 2006-05-30
 
Cikkek (internet)
Cikkek (internet) : Musical Pillanatok a Stefániában

Musical Pillanatok a Stefániában

  2007.01.26. 20:04

Cikk a 2007. január 19-i fellépésről

Musical Pillanatok a Stefániában

Január 19-én este rendezték az új Musical Pillanatok rendezvénysorozat első előadását neves művészekkel a Stefánia Kultúrális Központ Színháztermében. A nézők olyan darabokból hallhattak részleteket mint például a Hair, a Valahol Európában, a Miss Saigon vagy a Rudolf.

A műsort Barát Attila, a Madách Színház művésze kezdte egy rövid konferálással. A fellépők névsora a meghirdetettel ellentétben az utolsó pillanatban megváltozott, Nagy Sándor és Németh Attila sajnálatos betegsége miatt. Vágó Zsuzsi, Barát Attila, Dolhai Attila, Sánta László és Serbán Attila. Ők öten léptek színpadra péntek este és kápráztatták el a közönséget jobbnál jobb musical slágerekkel.

A konferálás után Dolhai Attila kezdte a fellépők sorát a Hair című musical címadó dalával, amivel kisebbfajta szívrohamot okozott az egyik nézőnek, mivel nem a színpadról, hanem a nézőtér hátsó sorai felől érkezett. Ezután Serbán Attila lépett színpadra, aki az I’ve got life-ot énekelte szintén a Hairből. Volt még Szóló szaxofon Vágó Zsuzsi és Barát Attila előadásában, Miért van Serbán Attilától, Haláltánc és Ágyban ér a halál (Miss Saigon) Sánta Lacitól, amihez kellékül kolléganője kabátját vette kölcsön.

Természetesen kihagyhatatlan volt a Rudolf musical csodálatos duettje, az Értem születtél Vágó Zsuzsival és Dolhai Attilával. A musical slágerek közé a második részben Dolhai Attila belecsempészett egy saját dalt is az Ébredjen a napot. A dalok között váltva konferáltak a művészek. A Rudolf másik nagy slágerét, a Csak szerelmet, amit Sánta Laci hatalmas átéléssel vezetett fel, sokak bánatára, többszöri próbálkozás után sem sikerült elindítani. Két dal között Dolhai Attila és Serbán Attila prezentálásában kaphattunk egy kis ízelítőt az Operettszínház készülő darabjának, az Oltári srácok-nak a koreográfiájából. A fiúk elsöprő sikert arattak. (Egyre kíváncsibban várom a darabot – gondolom nem vagyok vele egyedül.)

A műsort a fellépők egy közös dallal zárták - már szinte rendhagyó módon - az Azért vannak a jó barátokkal. A többszöri visszatapsolás után elénekelték a ráadás nótát, ami nem más volt, mint a Ringó vállú csengeri violám című operett sláger, amit a dalhoz illő tánccal fűszereztek.

A következő Musical Pillanatok február 23-án 19 órakor kerül megrendezésre, szintén a Stefániában. Reméljük rendhagyó eseménnyé válik.


Blaskovits Eszter (2007.01.26.)
 

Forrás: http://www.zene.hu/cikkek/cikk.php?id=6206#

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
Szeretnéd, ha a honlap a nyár folyamán kicsit új köntösbe öltözne?

Igen, az nagyon jó lenne!
Nekem mindegy.
Nem. Nekem így tetszik az oldal.
Nem, mert ennél klasszabb úgysem lehet.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
 
 
Ne lopj!
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG