Vágó Zsuzsi hivatalos honlapja
 
 
 
 
 
 
 
Számláló
Indulás: 2006-05-30
 
Cikkek (internet)
Cikkek (internet) : Webber és a didaktikus lóláb

Webber és a didaktikus lóláb

  2006.08.04. 12:49

Kritika a Volt egyszer egy csapat című musicalről

Webber és a didaktikus lóláb

Kritika, színház

 

Kilóg a didaktikus lóláb, és virgoncan rugdalózik Webber Volt egyszer egy csapat című musicaljének előadásán a Madách Színházban. Amikor a főhős faképnél hagyja a nászéjszakán a feleségét, mert katolikus barátját éppen szorongatják a protestánsok, akkor szegény újdonsült asszonyka olyan pacifista szöveget vág le, hogy azt bármelyik sematikus szerző megirigyelhette volna az ötvenes években. Elvileg Írországban játszódik Webber és a szövegíró, Ben Elton musicalje, amelynek magyar változatát Bródy János készítette. Így aztán lényegében a mi nyomorult, kettészakadt országunkról szól a tantörténet, melyben a két tábor tagjai dühödten hiszterizálva irtják egymást. Webbernél könnyedebben mesés témákhoz szoktak a nézők, Londonban csak egy évig húzta a darab, mondhatjuk azt is, hogy megbukott. Nálunk valószínűleg siker lesz.
Tihanyi Ákos koreográfiájában nagy erő van. A színpadra zúdított fiatalok hada behancúrozza a deszkákat. Felszabadultan örömködnek vagy éppen nekikeserednek. Erőtől duzzad a testük. Színházi tettre készek, boldogok a válogatások során elnyert lehetőségtől. Szirtes Tamás rendezőként nem egyforma termetű, szép szál leányokat és legényeket szemelt ki, van köztük zömök, kövérkés, kicsi és nyúlánk, egészen emberszabásúak, a sztárság még nem deformálta őket. Lendületesek, természetesek, jó rájuk nézni. Ütőképes együttes. Focicsapatot, illetve szurkolókat, rajongókat, szeretőket alakítanak, belevaló ifjakat, akiket szétkerget a gyűlölködés, megmérgez a politika, és még azok is, akik ugyanabból az akolból származnak, lemarják a másikról a húst. Mindehhez felpörgetett tempójú, igencsak hangos dalok társulnak, amelyek gyakran sziruposan érzelgős, a giccs és a közhelyesség határán lavírozó, elomlóan szívet facsaró módon zárulnak. Ezúttal nem lóg be a képbe a díszletmunkás, nem nyikorog a díszlet, suhan, emelkedik, süllyed mindaz, amit Kentaur megtervezett. Szakács Györgyi jelmezei egyszerű eszközökkel, jól láthatóan elkülönítik a két szomszéd várat.
A főhősnő, Nádasi Veronika drámai feszültséggel énekel, és hitelesen játszik egy családjáért remegő embert. Nagy Sándor lázas hevülettel adja a bűnpártolásba, majd gyilkosságba keveredő és áldozattá váló párját. A gonosz megtestesítője, Serbán Attila elvakult tekintettel, elsötétült ábrázattal, ideológia által táplált állandósult haraggal a legjobb színészi teljesítményt nyújtja. Ömböli Pál a nagydarab, mackós, elesetten szerethető, áldozatnak kiválóan alkalmas srác szerepében szintén remek. De jó az egész gárda, Nyári Szilvia, Arany Tamás, Szemenyei János, Vágó Zsuzsanna és a tánckar, a kórus egyaránt. Dunai Tamásnak a focicsapatot összetartó, békíteni próbáló pap szerepében megvan az a képessége, hogy sematikus mondatokból ironikus humort facsarjon. A közönség jelentős része lelkes, páran feldúltan háborognak, a produkció feltehetően hosszú sikerszéria elé néz.

BÓTA GÁBOR

 

Forrás: http://www.magyarhirlap.hu/Archivum_cikk.php?cikk=94037&archiv=1&next=0

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
Szeretnéd, ha a honlap a nyár folyamán kicsit új köntösbe öltözne?

Igen, az nagyon jó lenne!
Nekem mindegy.
Nem. Nekem így tetszik az oldal.
Nem, mert ennél klasszabb úgysem lehet.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
 
 
Ne lopj!
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG